Középpályással erősödött csapatunk: a győri nevelésű Somogyi-Bakos Bence Veszprémből érkezett Kaposvárra.

A jelenleg 24 esztendős Somogyi-Bakos Bence Győrben kezdett el futballozni, ahol egy kisebb osztrák kitérőt leszámítva végigjárta a korosztályos ranglétrát. Később Gyirmótra igazolt, ahol a másodosztályban hat alkalommal lépett pályára. A gyirmóti évek után egy szezont Ausztriában futballozott, majd 2023-ban az akkor harmadosztályban szereplő Csornához igazolt, utána pedig Sopronba vezetett az útja. A jelenleg is zajló idény őszi felében a Veszprém csapatában egy Magyar Kupa és tíz bajnoki mérkőzésen kapott szerepet, melyeken egy gólt szerzett.

– Örülök a kaposvári lehetőségnek, remek körülmények fogadtak, a csapat befogadó, már az első héten éreztem, hogy jó a társaság – mondta Somogyi-Bakos Bence. – Gólokkal, gólpasszokkal szeretném segíteni a klubot abban, hogy elérje a céljait. A szakmai stáb több poszton is számíthat rám, akár a szélen, akár védekező vagy támadó középpályásként is bevethető vagyok.

Somogyi-Bakos Bence már két előkészületi mérkőzésen is pályára lépett csapatunk színeiben, a jó játék mellett a Kapronca ellen egy gólpasszal is felhívta magára a szakmai stáb figyelmét.