Egy, az utolsó pillanatokban esett találattal nyert a PMFC a Rákóczi Stadionban az NB III. Dél-Nyugati csoportjának hetedik fordulójában.
A szó minden értelmében rangadó várt labdarúgóinkra szombat délután. A PMFC elleni találkozó ugyanis mindig különleges, főként így, hogy a hetedik fordulót mind a két csapat 100 százalékos mérleggel várta. A mérkőzés elején érződött, hogy jó formában vannak a felek: nagy intenzitással vetették bele magukat a csapatok a találkozóba, amely két veszélyes Rácz Balázs fejessel indult.

Az első negyed órát követően közel húsz percig inkább a mezőnyben gyűrték egymást a felek, kevés helyzet alakult ki a kapuk előtt, majd a félidő hajrájára felpörgettük a mérkőzést. Előbb Bán Krisztofer lövése jelentett nagy veszélyt a vendégek kapujára, de fiatal középpályásunk löketét a felső kapufa hárította, a kipattanót pedig Hadaró Valentin estében fölé kanalazta. A szünetig hátralévő percekben a saját kezünkbe az irányítást, veszélyesen futballoztunk, de Bán Krisztofer újabb lövése centikkel elkerülte a bal alsót, így nem tudtuk megszerezni a vezetést.
A második félidő elején is inkább mezőnyjáték és nagy taktikai csata zajlott, az utolsó húsz percre azonban ismét ritmust váltottak a csapatok. Mindent megtettünk annak érdekében, hogy itthon tartsuk a három pontot, azonban hiába álltunk közel a gólhoz, az utolsó pillanatban egy veszélyes vendég támadás végén Novák Zsombor bevette a kapunkat, így a PMFC őrizte meg hibátlan mérlegét. A bajnokságból azonban még rengeteg mérkőzés van hátra, így nem dőlt el semmi.
NB III. Dél-Nyugati csoport, 7. forduló
Kaposvári Rákóczi FC–PMFC 0–1 (0–0)
Kaposvár, Rákóczi Stadion, 1000 néző. V.: Muhari G. (Mohos M., Ring K.).
Kaposvári Rákóczi FC: Perczel – Juhász G., Szederkényi, Zsédely – Balázs B. (Szabó M., a 76. percebn), Bán, Polák (Görög, a 76. percben), N. Mazzonetto (A. Mazzonetto, a 66. percben), Hadaró – Hampuk (Mayer M., a 66. percben), Rácz B. Vezetőedző: Gyürki Gergely.
PMFC: Kovács B. – Galacs, Harsányi D., Mlinárcsik, Csonka Z. (Horváth L., a 77. percben) – Okorie (Babati, a 63. percben), Lengyel, Horváth P. (Csemer, a 74. percben), Hegedűs M. (Beke P., a 63. percben) – Kóródi, Adamcsek (Novák, a szünetben). Vezetőedző: Vas László.
Gólszerző: Novák (a 92. percben).
Sárga lap: Polák (a 12. percben), Bán (a 39. percben), A. Mazzonetto (a 76. percben), illetve Hegedűs M. (a 43. percben), Horváth P. (az 59. percben).




































