Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal a Ferencvárosi TC második csapata van a célkeresztben.

Az NB III. Dél-Nyugati csoportjának 9. fordulójában a Ferencvárosi TC második csapatát fogadjuk a Rákóczi Stadionban. A szombaton 16.00 órakor kezdődő találkozó előtt ismerkedjünk meg egy kicsit jobban a fővárosi együttessel. A Fradi az 1910-es évek óta kisebb-nagyobb megszakítással szerepeltet tartalékcsapatot. Az MLSZ pár évvel ezelőtti rendelkezése óta pedig már kötelező is az élvonalban szereplő kluboknak második csapatot indítani a harmadosztályban, így a 2020/2021-es évad óta folyamatosan itt szerepelt az FTC II. Az előző idényt a negyedik helyen zárta a csapat.

Jelen

A Ferencvárosiak második együttese nyolc fordulót követően a tabella hetedik helyén áll. A Tóth Mihály irányította gárda legyőzte a Dunaharaszti MTK gárdáját (2-0), a reBase Majos SE csapatát (5-0) és a Sárbogárdi Sportegyesületet is (1-0), míg a Paks második csapatával (2-2) és az Érdi VSE-vel (3-3) is döntetlent játszott, így összesen 11 pontot szerzett. A Fradi második csapata eddig két vereséget szenvedett el, kikapott a PMFC-től (3-0), illetve a Iváncsától (2-3). A csapat legeredményesebb játékosa Serdiukov Oleksii, aki hét bajnokin már hat gólt szerzett.

# Csapat M GY D V LG KG GK P
1. PMFC 8 8 0 0 27 2 +25 24
2. BUDAFOKI MTE 7 5 1 1 14 6 +8 16
3. KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC 7 5 0 2 20 9 +11 15
4. PTE-PEAC 7 4 2 1 13 7 +6 14
5. REBASE MAJOSI SE 8 4 1 3 17 17 0 13
6. MTK BUDAPEST II. 7 4 0 3 21 12 +9 12
7. FERENCVÁROSI TC II. 7 3 2 2 15 11 +4 11
8. BFC SIÓFOK 7 3 2 2 12 8 +4 11
9. BUDAÖRS 8 3 1 4 15 25 -10 10
10. IVÁNCSA KSE 7 3 0 4 13 18 -5 9
11. ÉRDI VSE 7 2 3 2 17 16 +1 9
12. DUNAHARASZTI MTK 8 2 2 4 11 16 -5 8
13. SÁRBOGÁRD SE 8 1 1 6 7 19 -12 4
14. PAKSI FC II. 8 0 3 5 10 19 -9 3
15. SZEKSZÁRDI UFC 8 0 0 8 3 30 -27 0
16. DUNAÚJVÁROS FC (Kizárva) 0 0 0 0 0 0 0 0

 

Közös múlt

A Fradi második csapatával eddig hat bajnoki mérkőzést vívtunk. A 2023/2024-es idényben, a fővárosban egy, a hajárban esett találattal kaptunk ki, míg hazai pályán Ekker Milán és Horváth Balázs találatával kétgólos sikert arattunk. A 2024/2025-ös idényben bár kettő-nullára is vezettünk a Népligetben, de csak egy ponttal tértünk haza, míg hazai pályán magabiztos, négygólos sikert arattunk. Az előző szezonban Bíró Dominik góljával a hajrában egyenlítettünk, s egy ponttal tértünk haza, míg hazai pályán egy tizenegyessel kaptunk ki. A mérlegünk így 2 győzelem, 2 döntetlen és 2 vereség.