Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal a Greenplan Balatonlelle SE csapata van a célkeresztben.

Az NB III. Dél-Nyugati csoportjának 19. fordulójában, vasárnap 14.00 órakor a Greenplan Balatonlelle SE lép pályára a Rákóczi Stadionban. A mérkőzés előtt ismerkedjünk meg jobban a Somogy vármegyei gárdával, amelyet 1924-ban alapítottak.

Múlt

A Balatonlelle SE jobbára a Somogy vármegyei bajnokságban volt érdekelt. Első ízben 1983-ban szerepeltek a harmadosztályban, de csak egy idényen keresztül. 1988-tól azonban egy-egy rövid megszakítást leszámítva egészen 2013-ig szerepelte az NB-s porondon a gárda. A legnagyobb sikerüket a 2005/2006, illetve a 2006/2007-es szezonban érték el, hiszen ekkor a másodosztály tagja volt a Balatonlelle. A somogyi klub az előző idényben megnyerte a vármegyei első osztályt, illetve a Csepel elleni osztályozót is, így öt év után szerepelhet ismételten az NB III.-ban.

Jelen

A Balatonlelle SE a 13. helyen töltötte a téli szünetet. Az őszi idényben négy győzelmet arattak Hegedűs Gyula tanítványai, akik emellett négy ízben játszottak döntetlent és kilencszer hagyták el vesztesen a pályát. A tavaszt egy Siófok elleni 1–1-es döntetlennel kezdték a lelleiek, akik a pontszerzésüknek köszönhetően egy helyet előre léptek, így a 12. pozícióból érkeznek Kaposvárra.

A téli átigazolási időszakban a 28 esztendős Simon Dominik a Hódmezővásárhelyi FC-től érkezett a Balatonlellére. A 19 éves Takács-Földes Olivért az NB II-es Szeged-Csanád Grosics Akadémiától igazolták. Ketten távotak a balatoniaktól: Bereczki Koppány Ákos a Csepel UFC 2022, míg Mácsik Dominik a Füzesabony SC együtteséhez igazolt.

Egymás ellen

A Balatonlelle SE csapatával eddig csak egy alkalommal találkoztunk bajnoki keretek között, méghozzá a jelenlegi idényben, amikor idegenből Körmendy Kevin öngóljával hoztuk el a három pontot.