A jelenleg 22 esztendős Perczel András a Kaposvölgye LUE-ben kezdte pályafutását, majd a kezdeti időszakot követően négy és fél évig erősítette a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia korosztályos csapatait. Az U16-os együttesből igazolt Felcsútra, a Puskás Akadémiához, ahol 2022-ben, 18 évesen bemutatkozott a klub NB III-as csapatában. 2024-ben került az NB II-ben szereplő Csákvárhoz, ahol a másodosztályban és a Magyar Kupában is lehetőséget kapott.
– Nagyon örültem Takács Róbert (klubunk ügyvezetője – a szerk.) megkeresésének, ugyanis a szerződésem lejártával szerettem volna egy olyan klubhoz igazolni, amely közelebb van az otthonomhoz és komoly céljai vannak, a Rákóczinál mindkettő adott – mondta a kaposvári Perczel András, csapatunk új kapusa. – Ezek mellett az sem volt egy utolsó szempont, hogy minél több játéklehetőséghez jussak, mivel ez nem igazán sikerült Csákváron. Az ott szerzett másodosztályú tapasztalatokat biztosan tudom majd kamatoztatni a harmadosztályban. Az erősségeim közül a lábbal való játékot, a magabiztosságot, a higgadtságot és a ziccerek védését emelném ki. A célom, hogy minél többet segítsek a csapatnak a kizűzött célok elérésében.











