Győzelemmel kezdtünk az NB III. Dél-Nyugati csoportjának nyitófordulójában. A BFC Siófok elleni rangadón Balázs Benjámin és Rácz Balázs is betalált.

Megyei derbivel indítottuk az idényt, ugyanis szombat délután a BFC Siófok együttesét fogadtuk a Rákóczi Stadionban. Gyürki Gergely, csapatunk pár hete kinevezett vezetőedzője így rögtön egy rangadón bizonyíthatott.

A találkozó első percei kevés izgalmat hoztak, kapkodás és sok eladott labda jellemezte ezt a periódust, így csak egyszer voltunk veszélyesek a kapura, de Szederkényi Ádám fejesét védte Bonnyai Márk. A huszadik percben teljesen megváltozott a meccs képe, felpörgettük a játékot, s rögtön jött az első ziccer, melyet Balázs Benjámin lőtt fölé, ezt követően Görög Gergő átlövését tolta ki a bal felsőből Bonnyai Márk, majd jött az első találatunk. Egy védelmi hibát követően Balázs Benjámin szerzett labdát pár méterre a siófoki kaputól, s lőtt könnyedén a hálóba (1–0). A hátrányba kerülő siófokiak támadóbb felfogásra váltottak, volt is több kisebb lehetőségük, de Perczel András helyt állt a kapuban. A szünet előtt sikerült megdupláznunk a vezetésünket: egy jobb oldali beadás után Rácz Balázs a védője mögül kibújva fejelt a jobb alsóba, így megnyugtató előnyre tettünk szert (2–0).

A második félidő elején átadtuk a kezdeményezés lehetőségét a vendégeknek, akik egy órányi játékot követően előbb Gruber Ádám fejesével veszélyeztettek, majd egy kicsivel később Farkas Tamás egy egyéni akciót követően szépíteni tudott (2–1), így a BFC visszajött a meccsbe. A hajrában újra kapkodó, ideges lett a játék, melyen az segíthetett volna, ha megszerezzük a harmadik találatot, melyhez Mayer Milán bár közel állt, de fejese célt tévesztett, illetve a meccs utolsó perceiben Szabó Milán is bevehette volna a siófoki kaput.

NB III. Dél-Nyugati csoport, 1. forduló
Kaposvári Rákóczi FC–BFC Siófok 2–1 (2–0)
Kaposvár, Rákóczi Stadion, 800 néző. V.: Papp Á. (Havasi-Németh K., Zámbó Cs.).
Kaposvári Rákóczi FC: Perczel – Juhász G., Szederkényi, Hadaró – Balázs B., Bán (Somogyi-Bakos, a 62. percben), A. Mazzonetto (Szabó M., az 57. percben), Polák, Görög (Csonka, a 62. percben) – Hampuk (Mayer, a 71. percben), Rácz (Zoltán R., a 71. percben). Vezetőedző: Gyürki Gergely.
BFC Siófok: Bonnyai (Lindemann, a 62. percben) – Forgó, Polényi, Horváth G. – Hrabovszki (Félegyházi), Tóth L. (Gruber, a szünetben), Horváth A., Sebestyén – Nimsz B. (Szaka, a 62. percben), Saja, Farkas T. (Kadrija, a 84. percben). Vezetőedző: Mészáros József.
Gólszerzők: Balázs B. (a 22. percben), Rácz (a 37. percben), illetve Farkas T. (a 64. percben).
Sárga lap: Forgó (a 82. percben), Szaka (a 94. percben).