Csütörtök délután a Rákóczi Stadion médiatermében tartotta hagyományos, idény előtti szurkolói ankétjét a Kaposvári Rákóczi Szurkolói Baráti Kör.

Az ankéton a Kaposvári Rákóczi Szurkolói Baráti Kör elnöke, Simon János köszöntette a résztvevőket, majd Prukner László, a klub elnöke, ezt követően pedig Takács Róbert, a felnőtt csapatott működtető gazdasági társaság ügyvezetője vette át a szót. A vezetők ismertették az elmúlt időszakot, illetve vázolták a csapat és a klub előtt álló feladatokat.

Az ankét során bemutatkozott a szurkolóknak csapatunk új vezetőedzője, Gyürki Gergely, aki maga mellett az új igazolásokat, Balázs Benjámint, Perczel Andrást és Görög Gergőt is bemutatta, illetve a fiatalszabályos Bán Krisztofert is, aki Komáromból érkezett Kaposvárra.

A közel másfél órás beszélgetés során szó esett az előttünk álló szezonról, a klub működéséről, a célokról és számos, a szurkolókat foglalkoztató témáról.

Köszönjük mindenkinek, aki részt vett az ankéton!