Sorozatunkban bemutatjuk soron következő ellenfeleinket. Ezúttal a Budafoki MTE csapata van célkeresztben.
Az NB III. Dél-Nyugati csoportjának 15. fordulójában a Budafoki MTE otthonában lépünk majd pályára. A szombaton 13.00 órakor kezdődő találkozó előtt ismerkedjünk meg egy kicsit jobban az 1912-ben, még Világosság FC néven alapított együttessel. A csapat egy évvel később, 1913-tól vette fel a budafoki nevet, amelyet az idők során is értek változások – voltak többek között Munkás és Műkedvelő Testedző Kör, Gyárépítők és Kinizsi is –, a jelenlegi, Budafoki MTE formát pedig 2017 óta használják. A dél-budai együttesben olyan legendás labdarúgók nevelkedtek, illetve fordultak meg, mint Zakariás József, az Aranycsapat balfedezete, kortársa, Csordás Lajos, a későbbi évtizedekben Noskó Ernő, Mezey György, Verebes József, Kapitány Sándor, Vizi Sándor, Esterházy Márton, Jakab János, Tepszics Ignác, Mörtel Béla. A klub eddig két alkalommal szerepelt az NB I-ben, először még az 1945/1946-os idényben, másodszorra pedig 74 évvel később, a 2020/2021-es szezonban, amelyet követően a másodosztály tagja volt öt idényen keresztül.
Jelen
A Budafoki MTE az előző idényben esett ki a második ligából, és az NB III. Dél-Nyugati csoportjába kapott besorolást. A bajnokságot Lázok János irányításával kezdték a budaiak, akik október végén, közös megegyezéssel bontották fel az edző szerződését, akivel öt találkozót nyertek meg, háromszor játszottak döntetlent és hatszor szenvedtek vereséget. Ezt követően Pozder Nenad vette át a gárda irányítását. Az új tréner az Iváncsa elleni kettő-egyes vereség alkalmával mutatkozott be a Budafok kispadján, így az ő irányításával sem tudott kijönni a gödörből a budai együttes, amely szeptemberben győzött utoljára. A Budafoki MTE eddig 18 pontot szerzett, ebből hazai pályán nyolcat. A csapat legeredményesebb játékosa a hat gólos Kundrák Norbert.
| Hely | Csapat | M | Gy | D | V | LG | KG | GK | Pont |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | PMFC | 13 | 12 | 1 | 0 | 40 | 4 | +36 | 37 |
| 2. | Kaposvári Rákóczi FC | 13 | 9 | 1 | 3 | 37 | 17 | +20 | 28 |
| 3. | Iváncsa KSE | 13 | 8 | 0 | 5 | 31 | 24 | +7 | 24 |
| 4. | Ferencvárosi TC II. | 13 | 7 | 3 | 3 | 32 | 18 | +14 | 24 |
| 5. | Rebase Majosi SE | 13 | 7 | 3 | 3 | 30 | 27 | +3 | 24 |
| 6. | Dunaharaszti MTK | 13 | 6 | 2 | 5 | 24 | 22 | +2 | 20 |
| 7. | Érdi VSE | 13 | 5 | 4 | 4 | 29 | 28 | +1 | 19 |
| 8. | MTK Budapest II. | 12 | 6 | 0 | 6 | 31 | 25 | +6 | 18 |
| 9. | Budafoki MTE | 13 | 5 | 3 | 5 | 24 | 22 | +2 | 18 |
| 10. | BFC Siófok | 13 | 5 | 2 | 6 | 22 | 18 | +4 | 17 |
| 11. | PTE-PEAC | 13 | 4 | 4 | 5 | 17 | 21 | −4 | 16 |
| 12. | Paksi FC II. | 13 | 3 | 4 | 6 | 28 | 24 | +4 | 13 |
| 13. | Budaörs | 13 | 3 | 3 | 7 | 20 | 40 | −20 | 12 |
| 14. | Sárbogárd SE | 13 | 1 | 2 | 10 | 10 | 39 | −29 | 5 |
| 15. | Szekszárdi UFC | 13 | 0 | 0 | 13 | 6 | 52 | −46 | 0 |
| 16. | Dunaújváros FC (kizárva) | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
M: mérkőzés · Gy: győzelem · D: döntetlen · V: vereség ·
LG: lőtt gól · KG: kapott gól · GK: gólkülönbség
Közös múlt
A Budafoki MTE csapatával eddig csak a másodosztályban találkoztunk, méghozzá 22 alkalommal. Az örökmérleg nyelve felénk billen, ugyanis kilenc alkalommal nyertünk, hat döntetlen és hét vereség mellett. Az első összecsapásra 1955 április 30-án került sor Kaposváron, ahol 2000 néző előtt Vigh és Németh góljaival szereztük meg a győzelmet. Legutóbb hét évvel ezelőtt, 2019 április 21-én mérkőztünk meg a Budafokkal, akkor Rajzci Péter góljával szereztük meg a három pontot a Promontor utcában.










