Sorozatunkban bemutatjuk soron következő ellenfeleinket. Ezúttal a Budafoki MTE csapata van célkeresztben.

Az NB III. Dél-Nyugati csoportjának 15. fordulójában a Budafoki MTE otthonában lépünk majd pályára. A szombaton 13.00 órakor kezdődő találkozó előtt ismerkedjünk meg egy kicsit jobban az 1912-ben, még Világosság FC néven alapított együttessel. A csapat egy évvel később, 1913-tól vette fel a budafoki nevet, amelyet az idők során is értek változások – voltak többek között Munkás és Műkedvelő Testedző Kör, Gyárépítők és Kinizsi is –, a jelenlegi, Budafoki MTE formát pedig 2017 óta használják. A dél-budai együttesben olyan legendás labdarúgók nevelkedtek, illetve fordultak meg, mint Zakariás József, az Aranycsapat balfedezete, kortársa, Csordás Lajos, a későbbi évtizedekben Noskó Ernő, Mezey György, Verebes József, Kapitány Sándor, Vizi Sándor, Esterházy Márton, Jakab János, Tepszics Ignác, Mörtel Béla. A klub eddig két alkalommal szerepelt az NB I-ben, először még az 1945/1946-os idényben, másodszorra pedig 74 évvel később, a 2020/2021-es szezonban, amelyet követően a másodosztály tagja volt öt idényen keresztül.

Jelen

A Budafoki MTE az előző idényben esett ki a második ligából, és az NB III. Dél-Nyugati csoportjába kapott besorolást. A bajnokságot Lázok János irányításával kezdték a budaiak, akik október végén, közös megegyezéssel bontották fel az edző szerződését, akivel öt találkozót nyertek meg, háromszor játszottak döntetlent és hatszor szenvedtek vereséget. Ezt követően Pozder Nenad vette át a gárda irányítását. Az új tréner az Iváncsa elleni kettő-egyes vereség alkalmával mutatkozott be a Budafok kispadján, így az ő irányításával sem tudott kijönni a gödörből a budai együttes, amely szeptemberben győzött utoljára. A Budafoki MTE eddig 18 pontot szerzett, ebből hazai pályán nyolcat. A csapat legeredményesebb játékosa a hat gólos Kundrák Norbert.

NB III. Dél-Nyugati csoport – Tabella
Hely Csapat M Gy D V LG KG GK Pont
1. PMFC 13 12 1 0 40 4 +36 37
2. Kaposvári Rákóczi FC 13 9 1 3 37 17 +20 28
3. Iváncsa KSE 13 8 0 5 31 24 +7 24
4. Ferencvárosi TC II. 13 7 3 3 32 18 +14 24
5. Rebase Majosi SE 13 7 3 3 30 27 +3 24
6. Dunaharaszti MTK 13 6 2 5 24 22 +2 20
7. Érdi VSE 13 5 4 4 29 28 +1 19
8. MTK Budapest II. 12 6 0 6 31 25 +6 18
9. Budafoki MTE 13 5 3 5 24 22 +2 18
10. BFC Siófok 13 5 2 6 22 18 +4 17
11. PTE-PEAC 13 4 4 5 17 21 −4 16
12. Paksi FC II. 13 3 4 6 28 24 +4 13
13. Budaörs 13 3 3 7 20 40 −20 12
14. Sárbogárd SE 13 1 2 10 10 39 −29 5
15. Szekszárdi UFC 13 0 0 13 6 52 −46 0
16. Dunaújváros FC (kizárva) 0 0 0 0 0 0 0 0

M: mérkőzés · Gy: győzelem · D: döntetlen · V: vereség ·
LG: lőtt gól · KG: kapott gól · GK: gólkülönbség

Közös múlt

A Budafoki MTE csapatával eddig csak a másodosztályban találkoztunk, méghozzá 22 alkalommal. Az örökmérleg nyelve felénk billen, ugyanis kilenc alkalommal nyertünk, hat döntetlen és hét vereség mellett. Az első összecsapásra 1955 április 30-án került sor Kaposváron, ahol 2000 néző előtt Vigh és Németh góljaival szereztük meg a győzelmet. Legutóbb hét évvel ezelőtt, 2019 április 21-én mérkőztünk meg a Budafokkal, akkor Rajzci Péter góljával szereztük meg a három pontot a Promontor utcában.