Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal a PMFC csapata van a célkeresztben.
Az NB III. Dél-Nyugati csoportjának 7. fordulójában a PMFC csapatát fogadjuk. A szombaton 16.00 órakor kezdődő találkozó előtt ismerkedjünk meg egy kicsit jobban a Baranya vármegyei együttessel.
Hosszú, izgalmas, érdekes és fordulatoktól sem mentes az a sporthistória, aminek során egy belügyi nagyegyesülettől, egy városi munkássportkörön keresztül, eljutottunk egy teljesen magánkézben lévő klubig. Kicsivel több, mint hetven évvel ezelőtt, 1950. augusztus 22-én alakult meg a Pécsi Dózsa, amelynek jogutódja a Pécsi Munkás Sport Club (PMSC) lett 1973-ban. Ezt követően már csak egy „bakugrás” és két évtized, hogy a pécsi klub a máig használatos Pécsi Mecsek Futball Club (PMFC) nevet vette fel – áll a klub honlapján, ahol további érdekességet is olvashatunk a klubról.
A PMFC az ötvenes évektől kezdve a magyar élvonal, illetve másodosztály meghatározó csapatának számított, számos hazai és nemzetközi sikert elérve. 2015-ben azonban összeomlott a klub, jelképesen el is temették a futball Pécsett, majd a csapat a megyei I.-ben kezdett új életet. A gárda egy idény után feljutott a harmadosztályba, ahol sorozatban négy szezont töltött, majd újabb szintet lépett, s négy idényen át volt az NB II. tagja. Ezt követően viszont kiestek, s jelenleg a harmadosztályban szerepelnek.
Jelen
A pécsiek kerete átalakult a nyári időszakban, több meghatározó játékos is távozott, de így sem lett gyenge a keret.
Érkezett: Lengyel Szabolcs (Kiskunhalas, PEAC), Kovács Benedek (Mosonmagyaróvár), Kóródi Nándor (Békéscsaba), Ócsai Mátyás (PEAC), Okorie David (Virginia Cavaliers), Adamcsek Máté (Szentlőrinc).
Távozott: Tímár Dávid (Kozármisleny), Bukovics András (Szombathelyi Haladás), Helesfay Donát (visszavonul), Tóth Zoltán (Iváncsa), Pintér Dániel (ESMTK), Helesh Yaroslav (Nagykanizsa), Francizi Bálint (Szekszárd), Lévai Dávid (Szekszárd), Varga Donát (Hajdúnánás), Nagy János (Horitschon), Böndi Ádám (Peuerbach), Bachesz Edvin (Majos), Ikonomou Konstantinos (?), Miklós Péter (PEAC majd Majos), Jásper Botond (PTE-PEAC – kölcsönbe).
A PMFC, akárcsak mi, 100 százalékos a bajnokságban. Vas László tanítványai eddig mind a hat bajnokijukat megnyerték, elég meggyőző fölénnyel, legutóbb például hét-nullával küldték haza az Iváncsát, de a Sárbogárdnak is gurítottak egy hatost. A pécsiek eddig 23 gólt lőttek és csak kettőt kaptak. A legeredményesebb játékosuk Adamcsek Máté, aki eddig négy gólt szerzett.
| # | Csapat | M | GY | D | V | LG | KG | GK | P |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | PMFC | 6 | 6 | 0 | 0 | 23 | 2 | +21 | 18 |
| 2. | Kaposvári Rákóczi FC | 5 | 5 | 0 | 0 | 19 | 4 | +15 | 15 |
| 3. | Budafoki MTE | 6 | 4 | 1 | 1 | 12 | 5 | +7 | 13 |
| 4. | PTE-PEAC | 5 | 4 | 0 | 1 | 11 | 5 | +6 | 12 |
| 5. | Ferencvárosi TC II. | 5 | 3 | 1 | 1 | 10 | 5 | +5 | 10 |
| 6. | MTK Budapest II. | 5 | 3 | 0 | 2 | 17 | 7 | +10 | 9 |
| 7. | BFC Siófok | 6 | 2 | 2 | 2 | 8 | 7 | +1 | 8 |
| 8. | Dunaharaszti MTK | 6 | 2 | 1 | 3 | 8 | 11 | -3 | 7 |
| 9. | Rebase Majosi SE | 6 | 2 | 1 | 3 | 10 | 14 | -4 | 7 |
| 10. | Budaörs | 6 | 2 | 1 | 3 | 9 | 20 | -11 | 7 |
| 11. | Iváncsa KSE | 5 | 2 | 0 | 3 | 8 | 13 | -5 | 6 |
| 12. | Érdi VSE | 5 | 1 | 2 | 2 | 10 | 10 | 0 | 5 |
| 13. | Paksi FC II. | 6 | 0 | 2 | 4 | 8 | 16 | -8 | 2 |
| 14. | Sárbogárd SE | 6 | 0 | 1 | 5 | 2 | 14 | -12 | 1 |
| 15. | Szekszárdi UFC | 6 | 0 | 0 | 6 | 1 | 23 | -22 | 0 |
| 16. | Dunaújváros FC (kizárva) | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Közös múlt
A PMFC csapatával eddig csak négyszer találkoztunk a harmadosztályban, míg az első-, illetve a másodosztályban komoly múltra tekint vissza a két megyeszékhely párharca. Az NB I.-ben 18 alkalommal találkoztak az ősi riválisok. A legmagasabb osztályban 7 kaposvári siker mellett 5 döntetlen, illetve 6 pécsi győzelem született, s fejenként 23-23 gólt lőttek a felek. A második ligában is felénk billen a mérleg nyelve, még úgy is, hogy a Covid időszakában nem tudtunk kiállni a PMFC ellen, s három-nullával a baranyaiak javára írták jóvá a három pontot. Az NB II.-ben 17 meccset vívtak egymással a felek, a Rákóczi 7 meccset nyert meg, 6 alkalommal született döntetlen, míg a PMFC négyszer diadalmaskodott. A gólarány 24:17 csapatunk javára. A harmadosztályban van egyedül PMFC-fölény. Az előző idényben a Mecsekalján egy-egyes döntetlent értünk el, azonban hazai pályán 2–1-re kikaptunk. A 2025/2026-os idény őszi felében ugyancsak a pécsiek örülhettek, miután szinte egy teljes félidőt emberelőnyben futballoztak, s egy gólnak köszönhetően otthon tartották a pontokat. Hazai pályán azonban sikerült visszavágni, egy izgalmas, fordulatos mérkőzését kettő-egy arányban nyertünk.
Az első meccsek
Az első összecsapásra 1958. november 23-án került sor, Pécsett, ahol 3500 néző előtt 2–2-es döntetlen született, úgy, hogy a hazaiak kétgólos előnyben is voltak, de Horváth és Tóth találataival egyenlítettünk. Akkor az alábbi összeállításban léptünk pályára: Rapp – Szigeti, Szili, Gergely – Mózsi, Márkus – Tóth, Szentgróti, Várvízi, Kelemen, Horváth. Edző: Király Tivadar. A két csapat első, kaposvári összecsapásra 1959 májusában került sor, amikor is a még Pécsi Dózsa néven szereplő baranyai gárdát Ács második félidő elején szerezett góljával tudta legyőzni csapatunk, amely az alábbi összeállításban lépett pályára: Rapp – Szigeti, Szili, Gergely – Mózsi, Márkus – Ács, Szentgróti, Várvízi, Kelemen, Pálfalvi. Edző: Király Tivadar.










