Az átigazolási időszak lejárta előtt egy órával leigazoltuk a FC Nagykanizsa fiatal középpályását, Baglady Kornélt.
A 2008-as születésű, így fiatalszabályos középpályás a Nagykanizsa korosztályos csapataiban kezdte a pályafutását, majd ezt követően a ZTE FC utánpótlásában futballozott. A felnőtt labdarúgásba a Zala megye egyes Semjénháza színeiben kóstolt bele. Az FC Nagykanizsához 2025 nyarán igazolt vissza, és rögtön góllal nyitott. Ezt követőn a csapat alapemberévé vált, a 2025/26-os évadban, amelyben a kanizsaiak bajnoki címet szereztek az NB III. Dél-Nyugati csoportjában, 28 mérkőzésen lépett pályára. A Cigánd elleni, nagykanizsai feljutást hozó osztályozó során a visszavágón csereként szerepelt. A középpályás a jó formájának köszönhetően idén áprilisban meghívást kapott az U18-as válogatottba is, ahol Montenegró ellen játszott.
A 2026/2027-es idényt a már NB II.-es FC Nagyanizsa csapatában kezdte, mind a hat NB II-es bajnokin tagja volt a meccskeretnek, de nem kapott lehetőséget.
Sok sikert kívánunk Kaposváron, Kornél!
További, csapatunkkal kapcsolatos átigazolási hír, hogy a több játéklehetőség reményében Gombócz Levente a megye egyben szereplő Balatonlelle SE, míg Bene Dániel az NB III. Dél-Keleti csoportjában szerepelő, korábbi vezetőedzőnk, Székely Tibor által irányított Menton-FC Dabas csapatához került kölcsönbe.
Mindkét játékosnak sikeres szezont kívánunk!










